Provokátorok lehetnek a kijevi tüntetők között

Nem az EU-párti tüntetőkhöz tartozó, vélhetően felbérelt provokátorok vették blokád alá kedden az Európai Unió kijevi képviseletének épületét – írta Facebook-oldalán a diplomáciai testület munkatársa.

David Stulik, a külképviselet sajtóattaséja a közösségi oldalon arról tájékoztatott, hogy a csoport nem engedi be az ott dolgozókat az épületbe. Szavai szerint a fiatalok az „Ukrajna belügyeibe való beavatkozás” ellen tiltakoznak. Azt írta, hogy csak három rendőr áll az épületnél.

Hírportálok beszámolói szerint mintegy 150 ismeretlen, kisportolt testalkatú fiatalember állta el az épület bejáratát, kezükben kék-sárga ukrán nemzeti lobogókkal.

Az ukrán külügyminisztériumban közölték, a tárca a rendvédelmi szervekhez fordult azzal a kéréssel, hogy tegyék szabaddá a külképviselet bejáratát.

Az UNIAN hírügynökség ugyanakkor idézte a fővárosi rendőrség közleményét, amely szerint a rendőrök a helyszínre érkezve azt tapasztalták, hogy az ott tartózkodók nem vették blokád alá az épületet, nem is állták el a bejáratát, hanem csupán tiltakozni érkeztek oda az ukrán kormányépületek blokádja ellen. A helyszínre küldött rendőrök szavatolják a közrend fenntartását az uniós képviseletnél – közölte a fővárosi rendőrség.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »