Kirúgták a Twitteren beszólogató tanácsadót

Fény derült Jofi Joseph másik életére: tetteinek következményeként a Fehér Házat elhagyva új munka után kell néznie.

A Fehér Házból megerősítést nyert a hír, hogy távozásra bírták nemzetbiztonsági tanácsadójukat, akiről kiderült, hogy korábban a Twitteren keresztül számos közismert személyiségre tett nem túl barátságos megjegyzéseket – írja a The New York Times.

A 40 esztendős Jofi Joseph kollégáit hidegzuhanyként érte a hír. A férfit ugyanis munkatársai tapasztalt, ugyanakkor nagyon barátságos személynek ismerték meg, emiatt pedig népszerűségnek és tiszteletnek örvendett körükben. A fegyver-leszerelés kérdésével foglalkozó Joseph azonban a munkaidő lejártával a @NatSecWonk felhasználónév mögé bújva szólogatott be hírességeknek, politikusoknak, sőt közeli munkatársnak is: Hillary Clinton volt külügyminiszter például rendszeresen szerepelt céltábláján.

Kirúgása után a férfi bocsánatot kért tetteiért, bejegyzéseit azonban ma már hiába keresnénk, hiszen Jofi Joseph közösségi oldalát az ügy kirobbanását követően eltávolították.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »