Fico jövőre elindítaná az egészségbiztosítók kisajátítását

Továbbra is teljes erőbevetéssel dolgozik a kormány azon, hogy kisajátítsa az ország két magán egészségbiztosítóját – jelentette ki aközszolgálati rádió szombati vitaműsorában Robert Fico kormányfő. „Már csak néhány rendkívül bonyolult törvényt kell befejezni.”

Nagyon örülnék, ha 2014-ben meghozhatnánk az első döntéseket a biztosítók kisajátításával kapcsolatban” – hangsúlyozta a kormányfő. A jogszabályok elkészülte után felmérik a biztosítók értékét, az állam felkínál a tulajdonosoknak egy összeget, s ha azt nem fogadják el, kisajátítják őket. Fico állítja, a felvásárlást a szlovák és nemzetközi jogszabályokkal összhangban bonyolítják le, így kizártnak tartja, hogy a kisajátítás után beperelnék az államot.

Ugyanezt állította 2007-ben, amikor első kabinetje törvénnyel tiltotta meg, hogy az egészségbiztosítók nyereséget termeljenek. A magán-egészségbiztosítók ezért beperelték Szlovákiát, s most úgy tűnik, az ország elveszíti a pert, csak az Union tulajdonosának 25 millió eurós kártérítést kell kifizetnie. „Még nem született jogerős döntés, akkor ki mit veszített el?” – kérdezte Fico. Azt nem árulta el, hogy mennyit kínálnak fel a biztosítók felvásárlásáért. „Az ár jóval kevesebb lesz annál a nyereségnél, amit a biztosítók meghagynak maguknak. Így is elég pénzük van autókra, szép titkárnőkre, mindenre” – mondta. Beismerte, hogy jelenleg nincs meg a felvásárláshoz szükséges pénz, az összeget felesleges, szerinte hasznot nem hozó állami vagyon eladásából akarja megszerezni. Nem zárta ki, hogy e-célból a Telekom kisebbségi állami részvénycsomagjától is megválhatnak.

Új Szó

Friss hírek