Krasznahorka: Az építkezés veszélyes!

Új hír jelent meg Krasznahorka várának rekonstrukciójáról a Szlovák Nemzeti Múzeum honlapján.

A roppant szűkszavú közlemény június óta az első, ami a várról megjelenik. A négysoros sajtóközlemény szerint a Szlovák Nemzeti Múzeum rendszeresen tájékoztat az újjáépítésről. A honlapon megjelentek szerint a sajtó biztonsági okokból juthat be a várba, ahol az újjáépítés zajlik.

A néhány soros hír 15 fotóval zárul, melyek az archeológiai-történeti kutatásokról, a fal koszorúrészének újra-falazásáról, az ideiglenes tető szerkezetéről, az ott folyó munkákról szólnak. Mi több, képet láthatunk egy palettányi, a kivitelező cég által használt, 25 kg-os falazóanyagról is.

A képek egyike sem mutatja a vár beltereit, hogy a nagyközönség meggyőződhessen, hogy a csapadék ellen sikeresen véd az ideiglenes tető. A közlemény nem tartalmaz semmilyen utalást vagy információt arról sem, hogy mennyiben tartható az építkezés ütemezése, azt mikorra fejezik be, illetve mikor lesz kiírva az állandó tetőről szóló versenypályázat.

Emlékeztetőül: a vártüzet követően több alkalommal is volt hivatalos alkalom arra, hogy a sajtó bejárhassa a várat és tájékoztasson annak állapotáról. Az ellenőrző napokról szóló jelentések szerint a helyzet a várban azóta folyamatosan javul.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »