Először beszélt válásáról Nicolas Sarkozy volt felesége

Először beszélt válásáról Cécilia Attias, a volt francia államfő, Nicolas Sarkozy exneje. Az Elle című magazinnak adott interjúja pénteken jelenik meg.

A beszélgetés apropóját az adta, hogy október 9-én jelenik meg a volt francia first lady önéletrajzi kötete Une envie de vérité (Igazságvágy) címmel a párizsi Flammarion kiadó gondozásában.

Huszonöt évi együttélés után Cécila alig öt hónappal azután vált el férjétől, hogy megválasztották köztársasági elnöknek. „Bűnösnek éreztem magam, de a bűntudat nem ad semmit, steril, rosszabb, mint a sajnálat” – mondta a volt francia first lady az interjúban, amelyből a francia hírügynökség közölt részleteket.

Cécilia Attias válását Nicolas Sarkozytől „egy teljesen személyes dolognak” nevezi. „Ami velünk történt, az banális dolog. Véletlen, hogy a férjem éppen a köztársasági elnök volt. De a válásban nem volt semmi bátorság, ezt kellett tennem, ahhoz, hogy összhangban legyek önmagammal” – hangsúlyozta. 

Volt férjét kétarcú embernek nevezte Sarkozy exfelesége. „Különös, hogy ez az ember, aki a magánéletben soha nem emeli fel a hangját, ennyire impulzív képet alakított ki magáról (a médiában)” – vélte Cécilia.

A Sarkozy számára vesztes tavalyi elnökválasztási kampány tanulságáról a jelenleg New Yorkban élő nő hangoztatta: „a szélsőségesek között keresett új választókat, miközben bármelyik politológus megmondja, hogy Franciaországban, mint minden nagy demokráciában a választásokat középről lehet megnyerni”.

Arra a kérdésre, hogy szerinte a volt férje indulni fog-e a 2017-es elnökválasztáson, Cécilia, aki kiváló kapcsolatban áll Sarkozyvel, azt mondta, hogy „fogalma sincsen”. Ugyanakkor hozzátette: „a politikában egyetlen ajtó sem zárul be soha teljesen”. 

Nicolas és Cécilia Sarkozy 1996-ban házasodott össze, és 2005-ben – a francia sajtóban részletesen tárgyalt – házassági válságon ment keresztül. Több hónapi különélés után Cécilia Sarkozy 2006 elején tért vissza férjéhez New Yorkból, és akkoriban a pár újra előszeretettel mutatkozott együtt a médiában, de az elnökválasztást követően, 2007 októberében elváltak. Egy közös gyermekük született, Louis, aki jelenleg 15 éves.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »