Jöhet a választójogi reform?

Megállapodás körvonalazódik Robert Kaliňák és az ellenzék között a választójogi törvények kérdésében.

A belügyminisztérium a közelmúltban terjesztette elő törvénymódosító javaslatait, de az ellenzék azt követelte, hogy Kaliňák velük is egyeztessen.  A kedden tartott második ülésen a felek közelebb jutottak ahhoz a megoldáshoz, hogy a politikai pártok és választási kampányuk finanszírozását egy parlamenti bizottság felügyelje, amelyben egyelőre arányban nyerne képviseletet a kormányoldal és az ellenzék. Súlyosabb kérdésekben (például párt vagy jelölt kizárása a választásokról) kétharmados döntéseket hozna.  Tárgyalás folyik arról is, hány nappal a választások előtt lenne tilos közvélemény-kutatási eredeményeket közzétenni. Kaliňák szerint úgy néz ki, az egyeztetéseken 14 napos időszakot hagynak majd jóvá.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »