Piros vagy zöld: kivel áll párba Merkel?

Angela Merkel bankot robbantott és mindent vitt. Szinte mindent, ugyanis az abszolút többséghez még öt CDU/CSU-s képviselő kéne a Bundestagba, így muszáj lesz megegyezni az egyik egykori ellenzéki párttal. Két alternatíva közül választhat a kancellárasszony: egy már korábban kipróbált nagykoalíció, vagy egy precedens nélküli fekete-zöld koalíció. Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek.

Az Uniópártok egész biztosan nem fognak kisebbségi kormányt kialakítani, ez már a választások után kiderült. „Nem játszunk va banque-ot”- mondta el Angela Merkel vasárnap este, tehát mindenképpen meg kell egyezniük az egyik korábbi ellenfelükkel. Ám még a kompromisszumáról messze híres kancellárasszonynak is nehezére eshet, hogy az egyik vesztest maga mellé édesgesse, lévén a kereszténydemokraták elképesztően dominálnak a német alsóházban, a 630 parlamenti helyből 311 az övék. Angel Merkel még az urnazárás előtt, de már az előzetes eredmények tudatában elmondta, „lehet nem talál senkit, aki akármit is kezdene velünk.” Nos, ez egy olyan forgatókönyv lenne, amire igen kevesen számítanak.

Hírügynökségi jelentések szerint Angela Merkel már a választásokat követően felhívta Sigmar Gabriel SPD-elnököt, és valószínűleg nem az FDP kiesését siratták meg együtt. A két párt jól ismeri egymást, az első Merkel-ciklusban bőven volt ideje megismernie egymást a konzervatív és a szocdem vezetőségnek. Összességében elmondhatjuk, hogy nem működött rosszul a nagykoalíció, bár Merkel olyan közel ölelte magához koalíciós társát, hogy még a szuszt is kiszorította belőle. Ennek következtében az SPD 2009-ben történelme legnagyobb választási bukását szenvedte el.

Amennyiben Merkelék összefognának az SPD-vel, úgy a Bundestag-patkó 83 százalékában kormánypárti képviselő ülne. Egy bő négyötödös többségre legutóbb Kurt Georg Kiesinger ’65-ös nagykoalíciójában volt példa. Az még csak hagyján, hogy Merkel korábban már kijelentette, hogy nem egészséges, ha egy ország életében a nagykoalíció jelenti a politikai normalitást, de a fő kérdés igazából az, mit kezdene a német kormány ekkora hatalommal? Jól tudjuk, hogy a ’45 utáni német politika zsigerből utasítja el a vezető pozíció betöltését, így egy négyötödös kormány, igazi ellenzék nélkül sok esetben nekimenne ennek az alapvetésnek. Ugyanakkor látni kell, hogy mit hoznának a szociáldemokraták Merkelnek. A 16 német tartományból jelenleg tízben vörös-zöld koalíció működik, ergo a Bundesratban (felsőház) többségben van az ellenzék. Akiket természetesen valamilyen úton-módon jó lenne megnyerni, ellenkező esetben hiába a nagy kereszténydemokrata többség az alsóházban, ha a jogalkotás elbukik a felsőház ellenállásán.

Mi szólna a Zöldek mellett? Az elmúlt négy évben jobban közeledett egymáshoz a CDU és a Zöldek, mint korábban bármikor. Merkel sikeresen nyitott párttá alakította a CDU-t, tehát szinte minden párttal van már egy kapcsolódási pontja. A Zöldekkel ez az energiafordulat ügye. Hiába Schröder tervét vették elő anno Merkelék az atomkiszállás kapcsán, ha egyszer mégis csak a kereszténydemokraták kezdték azt megvalósítani.

Az ökopárt vezérkara a vasárnapi bukást követően szinte azonnal beadta a lemondását, és a régi vezetőség várhatóan nem is fog egyhamar a hatalom közelébe kerülni. A Zöldek tehát egy nagyszabású átalakuláson mennek keresztül, az új vezetőségnek pedig komoly esélye lesz arra, hogy nyisson valamelyik irányba, például a kereszténydemokraták felé. Reálpolitikai megfontolásból a Zöldek sem szeretnének folyamatosan az SPD mellett a vesztes kistestvér lenni, márpedig jelenleg ez a helyzet. Angela Merkelnek 30 napja van a koalíciókötéshez, az első konkrétumokat várhatóan pénteken fogjuk megtudni.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »