Nem a melegházasságokra

Az emberek túlnyomó többsége támogatja, hogy a parlament alkotmánytörvényben védje a házasságot, mint férfi én nő kapcsolatát.

A Focus közvélemény-kutató ügynökség által készített reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek kétharmada egyetértene egy ilyen jogszabály elfogadásával, csak valamivel több mint 18 százaléka ellenezné a lépést.

A felmérés július és augusztus fordulóján a KDH megrendelésére készült. A kereszténydemokraták a múlt héten mutatták be a házasság védelméről szóló tervezetüket, melyről társadalmi vitát szeretnének indítani. A többi párt egyelőre nem foglalt állást a kérdésben.  A felmérés és a tervezet bemutatásának időzítése nem lehet véletlen. A hétvégén rendezik ugyanis Pozsonyban a 4. melegfelvonulást, ennek szervezői többek között a melegek házasodásának engedélyezését követelik. Első lépésként a meleg párok regisztrált partneri kapcsolatának bevezetését kívánják elérni.  Szintén a hétvégén kerül sor Kassán keresztény szervezetek rendezésében az Élet menetére, melynek célja többek között a házasság és a család melletti kiállás.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »