Aszad ígéretet tett a vegyi fegyverek átadására

A szíriai kormány be fogja tartani a vegyi fegyverei megsemmisítéséről kötött amerikai-orosz megállapodást és kész átadni azokat – jelentette ki a Fox News amerikai televízió által szerdán sugárzott interjújában Bassár el-Aszad szíriai elnök.

Aszad közölte, hogy kormánya kész megszabadulni a vegyi fegyverektől, de azt hangoztatta, hogy nem a kormányerők felelősek a Damaszkusz közelében augusztus 21-én végrehajtott gáztámadásért. Irreálisnak nevezte az ENSZ szakértői által készített jelentést arról, hogy világos és meggyőző bizonyítékok szerint a támadásban szarint vetettek be.

A szíriai elnök állította, hogy a vegyifegyver-készletek megsemmisítése egymilliárd dollárba kerül, s körülbelül egy évig tart majd.

„Úgy gondolom, hogy ez műszakilag nagyon bonyolult (eljárás) és hogy sok-sok pénzbe kerül. Van, aki körülbelül egymilliárdra értékűre becsülte a szíriai készletet” – mondta Aszad.

Arra a kérdésre, hogy kész lenne-e az amerikai kormánynak kiszolgáltatni a fegyvereket, a szíriai elnök így válaszolt: „Ahogy mondtam, ehhez sok pénz kell. Mintegy egymilliárd kell ehhez. …Ha az amerikai kormányzat kész kifizetni ezt a pénzt és vállalni a felelősséget a mérgező anyagoknak az Egyesült Államokba való szállításáért, akkor miért nem tesz így?”

A szíriai elnök szerint hazájában nem polgárháború zajlik, hanem kormánya ellen több tízezer dzsihádista folytat támadást, akiknek többsége kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel.

A Damaszkuszban kedden felvett interjút Dennis Kucinich volt ohiói demokrata képviselő, a kongresszusi magyar causus (Magyarországgal rokonszenvező képviselőcsoport) volt társelnöke készítette, Grek Palkot, a Fox vezető tudósítója társaságában.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »