Elindult az első Waldorf-osztály Csíkszeredában

Az új tanév kezdetével elindult Csíkszeredában az első, Waldorf-pedagógiával működő osztály. A csobotfalvi iskolában virággal díszített kiskapun át léptek be jelképesen a kicsik a tanulás világába.

A csobotfalvi általános iskolában a hétfőn elkezdődött tanévben már nemcsak az óvodások, illetve az összevont osztályba járó iskolások tanulnak, hanem a Csíkszeredában újonnan beinduló, Waldforf-pedagógiával működő előkészítő osztály diákjai is. Az iskola hátsó udvarán hétfőn délelőtt megtartott közös tanévnyitón Izsák-Székely Lóránt tanfelügyelő elmondta, a túlzsúfolt tanügyi program néhol hiányosságokat is mutat, ilyen hiányosságot éreztek meg és töltöttek be azok a szülők, akik a Waldorf-osztály elindításának útját kijárták. A tanfelügyelő úgy látja, a csobotfalvi iskolában erős közösség van kifejlődőben, amely megfordíthatja a gyerekeknek a város felé áramlását.

A Waldorf-osztály diákjait a tanteremben a tanító ajándéka és a neveikkel ellátott füzetek várták. Kopacz-Madarász Kinga, a pedagógia bevezetését kezdeményező szülő az osztályban köszöntötte a szülőtársakat, és felidézte, rendszeres és kitartó munkára, a kialakult szülői közösség segítségére volt szükség ahhoz, hogy létrejöhessen az osztály. Kifejtette, azt szeretnék, hogy a gyermekeik szabadon kiteljesedhessenek, kíváncsiak, kiegyensúlyozottak maradhassanak az iskolai oktatás során is.

Kopacz-Madarász Kinga meglepetéssel is szolgált a szülőknek, egy-egy, a nevükre címzett borítékot adott át, amelyben a Waldorf-pedagógia támogatójának, az elismert magyarországi gyermekpszichológusnak, Vekerdy Tamásnak a levele lapult. Vekerdy üzenetében gratulált a szülők bátorságához, mivel a Csíkszeredában először induló Waldorf előkészítő osztályba adták a gyermeküket, mert – mint írta – minden ilyen kezdethez nagy bátorság szükséges. Azt kívánta nekik, legyenek továbbra is bátrak, optimisták, reménykedők, hogy megőrizzék a lelkesedést, frissességet, ami ezt a kezdetet lehetővé tette.

Szekelyhon.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »