Venezuela: Madurónak elege lett a „hajtolvajokból”

Nicolás Maduro, venezuelai elnök a rendőrség határozott fellépését kérte az országban működő „hajtolvajok” ellen. A bűncselekmény elkövetői parókakészítőknek adják el az eltulajdonított emberi hajat.

Nicolás Maduro, venezuelai elnök szerdán a rendőrség határozott fellépését kérte az országban működő „hajtolvajok” ellen.

A Venezuelában egyre gyakrabban feltűnő bűnözők arra specializálódtak, hogy nők haját kurtítják meg, a levágott hajat pedig szalonokban értékesítik, ahol parókát készítenek belőle vagy hajpótlásra használják fel.

A helyi média szerint a bűncselekmények e sajátos típusa egyre elterjedtebb az egész országban, különösen Venezuela második legnagyobb városában, Maracaiboban, Zulia állam nyugati részén. Maduro ezért arra kérte a rendőrséget, hogy keményen vonják felelősségre az elkövetőket.

„Honfitársaim, tudom mit beszélek, ne legyenek kétségeik afelől, hogy a bűncselekmények és azok a médián keresztüli bemutatása mögött egy pszichológiai háború folyik, amelynek célja, hogy bizonytalanságot és félelmet keltsen a fiatalokban, a nőkben és a venezuelai társadalom egészében” – mondta Maduro a sajtó kérdéseire válaszolva.

Czifra Dóra

Friss hírek