Az első magyar nyelvű mesterképzés indul az orvosin

Indulhat ősztől az orvosi biotechnológia nevű egyéves mesterképző szak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). Ez az első magyar nyelvű mesterképző az intézményben – tudtuk meg az egyetem rektorhelyettesétől, Szilágyi Tibor professzortól.

A MOGYE különböző karain belül már többféle mesterképző létezik, de az ősszel induló biotechnológia az első magyar nyelvű. A rektorhelyettes elmondása szerint sokáig az volt a terv, hogy kétnyelvű lesz a képzés, végül a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) a teljes magyar nyelvű oktatást hagyta jóvá. Az egyéves orvosi biotechnológia mesterképzési program a Gyógyszerészeti Karon belül működik. A szak célja a biológiai gyógyszerek előállításával, gyártásával és alkalmazásával kapcsolatos ismeretek bővítése; a különböző, biotechnológiával előállított készítmények minőségi vizsgálatánál alkalmazott, fejlett bitanalitikai módszerek elmélyítése, valamint a molekuláris terápia megismertetése. A szakot elvégzett szakemberek a biotechnológiai készítmények előállításának, vizsgálatának és alkalmazásának magas fokú ismerői lesznek, akik ismereteiket mind a terápia, mind a kutatás területén hasznosíthatják. A rektorhelyettes felhívta a figyelmet, hogy a Gyógyszerészeti Kar magyar oktatói mellett az Orvosi Kar és magyarországi társegyetemek tanárai is részt vesznek majd a tanításban.

A mesterképzés gyógyszerészek, orvosok, biológusok és kémikusok számára indul, összesen 25 hellyel, 4000 lejes évi tandíjjal. A 25 helyből öt tandíjmentes. Az orvosi egyetem szokásához híven felvételi vizsgával válogatja ki hallgatóit. A tanulmányi program pontos leírása, a vizsgatematika megtalálható az egyetem honlapján. Az érdeklődők szeptember 16–20. között iratkozhatnak, majd szeptember 23–30. között vizsgáznak.

Szekelyhon.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »