Emelkedik a vállalkozók száma Szlovákiában

Az év eleji csökkenést követően májusban és júniusban emelkedni kezdett a magánvállalkozók száma Szlovákiában.

Az ellenzék már több hónapja azt hangoztatja, hogy a kormányreform után a vállalkozók nagy része visszaadja az engedélyét. Az év elején úgy tűnt, beválik a jóslatuk. Jelenleg azonban az emberek egyre nagyobb hányada akarja saját kezébe venni sorsa alakítását. Míg a statisztikai hivatal a múlt év végén 352 ezer egyéni vállalkozót tartott nyilván, idén 364 ezerre emelkedett a számuk – számolt be a Pravda lap.

Bár 2012 decembere és 2013 áprilisa között mintegy 10 ezerrel csökkent, idén májusban és júniusban 5 ezerrel emelkedett a vállalkozók száma Szlovákiában. Az előrejelzések szerint további létszámnövekedés várható. Ez nemcsak a szezonmunkák kezdetével, hanem a szlovák export növekedésével is összefügg. A következő hónapokban majd megmutatkozik, hogy ez a jelenség csupán átmeneti, vagy tartósnak bizonyul.

A vállalkozási kedvre pozitív hatással lehet a munkapiaci helyzet alakulása is. A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzügypolitikai Intézet (IFP) becslése szerint idén a tavalyinál 4 ezerrel többen kezdenek majd vállalkozásba. Ennél gyorsabb ütemű is lehet az emelkedés. „2013 első három hónapjában az egy évvel korábbi adatokhoz képest 1 százalékkal, azaz hozzávetőleg 3 600 fővel nőtt a vállalkozók száma” – közölte Radko Kuruc, a pénzügyminisztérium szóvivője.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »