Halálos fenyegetést kapott Bojan Pajtić

Névtelen fenyegető levelet kapott Bojan Pajtić tartományi kormányfő – közölte a tartományi kormány sajtóirodája. A névtelen levélíró, aki a horvátországi és boszniai háborúk veteránjaként mutatkozott be, levelében azt írta, Pajtić felett, azért, mert „sötétbe készül borítani a mi Vajdaságunkat”, „Walther lőfegyverrel” fognak ítélkezni.

A kormányfő sajtóirodája által kiadott közlemény szerint „az SNS, SPS, DSS és a Dveri gyújtó hangvételű és minden mértékletességet nélkülöző kijelentései a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozat kapcsán továbbra is súlyos következményekkel járnak”.

A fenyegető hangvételű plakátok, graffitik és névtelen telefonhívások mellett – áll a közleményben – a tartományi kormányfőnek címezték ezt a névtelen fenyegető levelet is.

A tartományi kormány ismételten arra szólított fel minden olyan pártot, amelyik ellenzi a nyilatkozatot, válogassák meg nyilvánosan kimondott minősítéseiket, mert a meggondolatlan kijelentések robbanásig feszült hangulatot és megosztottságot idéznek elő a polgárok között, szélsőséges megnyilvánulásokat szülnek, és potenciálisan veszélyt jelenthetnek az emberek életére nézve is – áll a közleményben.

Vajdaság MA

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »