Tíz százalékos szolidaritási adót vezetne be a kormányfő

A román kormány továbbra is megtartaná az egységes 16 százalékos adókulcsot, ám 10 százalékos úgynevezett szolidaritási adót vetne ki az 1000 eurónál nagyobb jövedelmű közalkalmazottakra. Erről Victor Ponta hétfő este nyilatkozott a Romania TV-ben.

A kormányfő már májusban beszélt szolidaritási adó bevezetéséről, ám akkor még nem említette a mértékét, csak azt, hogy a 4500 lejnél magasabb közalkalmazotti fizetésekre és nyugdíjakra vetnék ki. Hétfő este hangsúlyozta, az új adónem bevezetése nem jelenti azt, hogy a kormány nem őrzi meg az egységes adókulcsot.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »