600 embernek ad munkát Szlovákiában a Continental

Egy német gumiabroncs-gyártó érkezik Szlovákiába. A Continental befektetése elérheti a 250 millió eurót, a gyárban 600 ember kaphat munkát.

Mindezt Robert Fico kormányfő jelentette be a Szlovák Televízió Öt perc múlva 12 című vasárnapi vitaműsorában. Elmondása szerint szerdán írja alá az együttműködésről szóló memorandumot a céggel. Szlovákia Csehországot, Lengyelországot és Portugáliát előzte meg a befektetésért folytatott versenyben.

„Igen, megerősíthetem, hogy a befektetésről a jövő héten tárgyalunk” – mondta Stanislav Jurikovič, a gazdasági minisztérium szóvivője. A SITA hírügynökség beszámolója szerint a gyár Puhóban (Púchov) nyílik majd.

A Continental egyébként már jelen van Szlovákiában, 2007-ben megvásárolta a Matador Rubber vállalat 51 százalékát, majd 2008-ban 66 százalékra növelte részesedését. 2009-ben a német cég felvásárolta a Matador maradék 34 százalékát is.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »