Johannis: kell a kisebbségi törvény

A kisebbségek jogállását szabályozó törvény nagyon fontos, ezért megoldást kell találni a párbeszéd folytatására az évek óta a bukaresti parlamentben rostokló tervezet elfogadása érdekében – jelentette ki tegnap Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke.

„Az összes kisebbség akarja, ezért ha sikerül folytatni a párbeszédet, el lehet fogadni” – vélte Johannis, miután a nemzeti kisebbségek képviselőivel találkozott Bukarestben.

A PNL regionalizálással foglalkozó bizottságának elnökeként kifejtette: pártja kétlépcsős régiósítást javasol. Eszerint az első körben, 2014 január elsejéig létrejönnének a régiók, amelyek már képesek lennének az uniós források lehívására, és az első körben, 2014 január elsejéig létrejönnének a régiók, amelyek már képesek lennének az uniós források lehívására, és csak ezt követően választanák meg a régiók vezetőit, mert az ezt szabályozó törvények kidolgozására nem elég egy-két hónap. A PNL szerint a választásokig a megyék vezetőinek váltakozva kellene irányítaniuk a régiókat.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »