Dollármilliárdok tűntek el Irakban

A Kongresszus számára készített jelentés szerint az amerikai újjáépítési kísérletek kudarcot vallottak Irakban.

A hónap elején hozták nyilvánosságra azt a beszámolót, amelyet az iraki újjáépítésekért felelős bizottság készített az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának. A jelentés elkészítéséhez amerikai és iraki tiszteket, valamint politikusokat egyaránt bevontak a projektbe. A munka célja az, hogy az amerikai vezetőség tanuljon a korábban elkövetett hibáiból és a jövőben nagyobb körültekintéssel hajtson végre az irakihoz, vagy az afganisztánihoz hasonló programokat. A jelentésben bemutatják a különítmény tevékenységét, az iraki és amerikai felelősöket, próbálkozásaikat és az általuk hibásnak tartott intézkedéseket. Majd áttérnek a számszerű adatok és tények vizsgálatára.

A 2003-as iraki háború 800 milliárd dollárba és 5000 ember életébe került az USA számára. A megszállás alatti újjáépítési programba 60 milliárd dollárt fektettek, amelyből a bizottság számításai szerint 8 milliárd tiszta veszteség volt. A projekt főfelügyelője, Stuart Bowen szerint, a 60 milliárdos összeg közel felét, 25 milliárd dollárt a helyi biztonsági erők kiképzésére fordították, míg a maradékot az infrastruktúra helyreállítására.

A viszonylag nagy befektetés ellenére Irak még most is romokban hever. A mai napig nem sikerült kiépíteni a 24 órás áramszolgáltatást még a fővárosban sem, a vidéki területeken pedig még ennél is rosszabb a helyzet, ahol gyakran az ivóvíz is luxusnak számít. A közbiztonság rossz, naponta olvashatunk merényletekről az ország különböző pontjain, az elmúlt tíz évben százezrek vesztették életüket, többen, mint a háború alatt.

Núri al-Máliki, iraki miniszterelnök szerint Amerika „elpazarolta” a pénzét, az újjáépítési program pedig „elégtelennek bizonyult”. Hasonló véleményen volt Oszama al-Nudzsajfi, az ország egyik legfontosabb szunnita poltikusa, aki „kedvezőtlennek” nevezte a projekt eredményeit. Kubad Talabáni, kurd tisztségviselő pedig a következőket reagálta: „Azt hiszik, hogyha elszórnak némi pénzt egy problémára azzal megoldják. Ez nem jó stratégia.” Amerikai részről Bob Corker, republikánus szenátor is elismerte, hogy a jelentés eredményei „szörnyűek” és tanulni kell a hibákból, ahhoz, hogy a jövőben, vagy Afganisztánban ne ismételjék meg őket.

Gergely Hanna

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »