Van Rompuy csomagja pénzt ígér a fiataloknak

Jelentős összeget kíván elkülöníteni a fiatal munkanélküliek számának csökkentésére csütörtökön bemutatandó új költségvetési javaslatában Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

A 25 éven aluli munkanélküliek számának csökkentésére irányuló, jelentős összegekkel megtámogatott új kezdeményezést is tartalmaz majd az a kompromisszumos javaslat, amit az Európai Tanács elnöke terjeszt elő csütörtökön a következő, hétéves pénzügyi keretről folyó tárgyalások lezárására. Egyebek között ezt tartalmazza az az üzenet, amit Herman Van Rompuy, a csúcs házigazdája és levezető elnöke tett közzé kedden.

Ebben Van Rompuy emlékeztet arra, hogy a költségvetési viták mindig gyötrelmesek, hosszadalmasak és kívülről, de néha belülről is zűrzavarosnak látszanak. Előfordul, hogy a résztvevők úgy belebonyolódnak az apró részletekbe a vita során, hogy a tágabb összefüggésekről megfeledkeznek. „Nem szabad megfeledkeznünk az összképről, mert az az, ami tényleg számít” – hangsúlyozza az EiT elnöke.

A politikus számára ez a „szélesebb kontextus” mindenekelőtt három dolgot jelent. Először is azt, hogy a költségvetésnek a legsürgetőbb problémák megoldásában kell segédkeznie. Van Rompuy szerint pillanatnyilag a fiatalok munkanélkülisége a legnagyobb kihívás Európában. Ezért csütrötökön egy új, a fiatalokról szóló foglalkoztatási kezdeményezést fog javasolni, jelentős összeg kíséretében. A pénzt a leginkább érintett régiókra koncentrálják majd, hogy előmozdítsák a fiatalok elhelyezkedését.

Van Rompuy második prioritása, hogy a büdzsének a jövőbeli növekedés és munkahelyteremtés motorjává kell válnia. Ezért fontosnak nevezi, hogy reálértékben növekedjenek a kutatásra, innovációra és az oktatásra fordított kiadások. Arról ugyanakkor nem tesz említést, hogy milyen mértékben, és ez több vagy kevesebb összeget jelent legutóbbi, novemberi javaslatához képest. Az összes uniós politika növekedési és munkahelyteremtési potenciáljának a növelését is lényegesnek tartja.

A harmadik elemként a mérséklet büdzséjéről beszél, ami tükrözi a tagállamok megtakarítási erőfeszítéseit. „Ezért első ízben reálértékben csökken a költségvetés a jelenlegi büdzséhez képest” – közölte.

Az EiT elnöke arra is felhívja a figyelmet, hogy a csúcsmegállapodást követően az Európai Parlamenttel kell kialkudni a végleges megállapodást. Ezért itt is kompromisszumkésznek kell majd lenni.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »