Választások Kubában: Fidel Castro is leadta voksát

A visszavonult kubai vezető, Fidel Castro 2010 óta tegnap először tűnt fel hosszabb időre a nyilvánosság előtt, amikor leadta szavazatát az általános választásokon, amelyeken több mint 600 mandátumot osztottak ki a hatalmon lévő Kommunista Párt képviselői között. A karibi országban ugyanis minden ellenzéki párt be van tiltva.

Amióta 2006-ban beteg lett, Castro az elmúlt három választás alkalmával otthonában szavazott és azóta csak ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, akkor is jellemzően csak rövid időre.

Ezúttal azonban hosszasan beszélgetett a szavazókkal, többek között a tervezett gazdasági reformról, a latin-amerikai integrációról, és a venezuelai elnökről, Hugo Chávezről.

A tudósítások szerint az egykori vezető meggyötörtnek és gyengének tűnt, hangja gyenge volt, alig tudott beszélni. A 86 éves Castrót éljenző tömeg vette körül.

Czifra Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »