Bejelentették az ausztrál választások időpontját

Általános meglepetést keltve Ausztrália miniszterelnök-asszonya, Julia Gillard szeptember 14-re hirdette ki a választások időpontját. Az elnök asszony nyolc hónapra előre való bejelentését egyes elemzők Ausztrália történetének leghosszabb választási kampányaként értékelik, Gillard szerint viszont a kihirdetésre „nem a nemzet leghosszabb választási kampányának elkezdése” miatt volt szükség, hanem hogy „formát és rendet” biztosítson a 2013-as évnek. A szokatlanul hosszú lefolyású választási procedúrák Gillard indoklása szerint lehetőséget biztosítanak választóknak, hogy több figyelmet szenteljenek az ország problémáira, az üzleti szereplőknek pedig az előre tervezésre.

Az előző választásokat 2010 augusztusában tartották, Ausztráliában a kormány mandátuma három évre terjed, az idén esedékes új választások időpontját a korábbi gyakorlat illetve kampánystratégia alapján a kormányzatnak néhány héttel közvetlen szavazás előtt kellett volna kihirdetnie, minél kevesebb felkészülési időt biztosítva az ellenzék számára. A váratlan bejelentés kapcsán megosztottak az elemzők, mennyi előnyre tehet szert e lépéstől Gillard kormánya.

2010-ben Kevin Rudd bizalmatlansági indítvánnyal való eltávolítását követően Gillard került a szociáldemokrata Munkáspárt élére, és lett ezáltal Ausztrália első női miniszterelnöke is. A választásokat követően viszont Munkáspárttal nem sikerült kormánypárti abszolút többséghez jutniuk, így zöldpárti, valamint független képviselőkkel léptek koalícióra.  Megválasztását követően Gillard népszerűsége csökkent, bár 2012 februárjában a Munkáspárton belüli bizalmi szavazáson elsöprő győzelmet aratott a külügyminiszteri pozíciójáról lemondott Rudd ellenében. Ugyanakkor a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján a kormánypárt választások alkalmával alulmaradna a Tony Abboott vezette jobboldali Liberális Párttal szemben. A választások kiemelt témái között szerepel majd a gazdasági élénkítés, a határbiztonság, továbbá a vitatott széndioxid-adó kérdése is.  

Dóczi Tamás

Friss hírek