Román rendőrök jártak a magyar párt irodájában

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nyilatkozatban közölte, hogy csütörtök este a rendőrség házkutatást tartott a párt kampányirodájában, Kovásznán.

A rendőrök házkutatási parancsot mutattak föl, és közölték, hogy a párt által bérelt irodahelyiséget is magába foglaló ingatlan tulajdonosa ügyében vizsgálódnak, aki ellen 2011-ben indult bűnvádi eljárás. A házkutatás során a rendőrök csempészett cigarettát és alkoholt kerestek. 

Az EMNP furcsának találta, hogy az időközi polgármester-választásra készülő párt irodájában a rendőrök a kampányanyagok dobozaiban turkáltak, és még a szemétkosarakat is átkutatták. 

A párt közölte, tiszteletben tartja a rendőrség, a nyomozóhatóság és az igazságszolgáltatás munkáját, bátorítja a hatékony bűnüldözést, és reméli, hogy a kovásznai házkutatás is ennek a jegyében történt.

„Ha az akció valódi célja a megfélemlítés, akkor a lehető leghatározottabban el kell ítélnünk azt” – áll a Papp Előd EMNP-alelnök által jegyzett közleményben. 

Iulia Grigoras, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, a rendőrség ügyészségi felhatalmazás alapján járt el, és a helyszínen szembesült azzal, hogy az illető helyiségben már nem bár, hanem kampányiroda működik. „Ezek után már nem került sor házkutatásra” – nyilatkozta a szóvivő. Iulia Grigoras azt is megemlítette, az érintettek nem tudták bemutatni a helyiség bérleti szerződését. 

A tízezer lakost számláló, kétharmad részben magyarok lakta székelyföldi fürdővárosban Lőrincz Zsigmond polgármester tavaly novemberi váratlan halálával üresedett meg a polgármesteri szék. A február 3-án tartandó időközi választáson a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként induló Thiesz János jelenlegi alpolgármester, az EMNP jelöltjeként induló Málnási Levente korábbi polgármester és a független jelöltként induló Sorin Popica vállalkozó mérkőzik meg a tisztségért.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »