Félezer elítéltnek ad kegyelmet az államfő

Az önálló Szlovák Köztársaság történetének legnagyobb amnesztiájára készül Ivan Gašparovič államfő, az újévben 550 fogvatartott kap kegyelmet. Az ok: 2013. január elsején ünneplik Szlovákia megalakulásának huszadik évfordulóját.

A közkegyelemmel kapcsolatos információkat titokban tartják, de mivel maga a tény kiszivárgott, néhány részletet elárult az elnöki palota, illetve az igazságügyi tárca. Újévtől szabaduló több mint félezer személy közé csak olyan kerülhet be, aki nem erőszakos, hanem gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt van rács mögött. A másik fontos szempont, hogy a kegyelemben részesülő büntetése nem lehet hosszabb mint 18 hónap.

Szlovákiában eddig nem igazán éltek az államfők az amnesztia intézményével. A lakosság tudatában rendkívül mélyen él az 1990-es amnesztia, amikor a rendszerváltás után hatalomra kerülő Václav Havel csehszlovák elnök rendelete következtében mintegy 23 ezer elítéltet engedtek szabadon. Ezt követően a legszigorúbb szlovákiai börtönben, Lipótváron hatalmas lázadás tört ki a továbbra is rács mögött maradt, csalódott rabok között. Éppen ezért most megerősítették a büntetés-végrehajtás intézetek őrzését.

Szlovákiában évek óta komoly problémát jelent a börtönök túlzsúfoltsága. Az idén tavasszal közölt adat szerint 10 ezer elítélt ül a börtönökben, és legkevesebb 10 százalékos kapacitásbővítésre lenne szükség.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »