Zsirinovszkij lemondta a világvégét

Zsirinovszkij az orosz liberáldemokrata párt jubileumi 25-ik ülésén megállapította, hogy nem lesz semmiféle apokalipszis.

„Semmiféle világvége nem lesz idén decemberben. Ez mind csak üres beszéd, azért hogy az emberek pénzt költsenek, óvóhelyeket építsenek és értelmetlen tévéadásokat nézzenek. A jövőre való kilátások normálisak” – mondta Vlagyimir Zsirinovszkij az oroszországi liberáldemokrata párt elnöke.

Az elnök a párt jubileumi 25-ik ülésén Moszkvában arra kérte párttársait, hogy ne aggódjanak, és hogy optimizmussal tekintsenek a jövőbe, mert semmiféle világvége nem jön.

A megnyugtató szavak után a liberáldemokrata politikus hangsúlyozta, hogy a párt magabiztosan állha a helyét, és az egyetlen centrista párt az oroszországi politikai palettán. A pártgyűlés jelszava ennek megfelelően az „LDPR mindig a központban” volt. Zsirinovszkij kifejtette, hogy ők az egyetlen ilyen centrista párt, és habár az Egységes Oroszország középen helyezkedik el, inkább jobboldali, míg a baloldali kommunista párt szerinte már bebizonyította életképtelenségét.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »