Emberjogi szakértőket küld az ENSZ Bahreinbe

A Bahreini Független Vizsgálóbizottság (BICI) által egy éve kiadott jelentése olyan javaslatokat fogalmazott meg a bahreini kormány számára, amelyek emberjogi szervezetek szerint mind a mai napig nem valósultak meg, december elején azonban fény derülhet a valódi helyzetre, amikor az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa által kiküldött szakértői csapat mind a kormány, mind az ellenzék képviselőivel tárgyal majd a fejleményekről.

A BICI jelentése dokumentálta a bahreini biztonsági erők túlkapásait a tüntetőkkel szemben, a kínzásokat a börtönökben és 4000 alkalmazott elbocsátását az állami és a privát szférában. Különböző emberjogi szervezetek szerint a kormány nem tett eleget a dokumentumban megfogalmazott 26 ajánlásnak az elmúlt egy évben.

A szakértői látogatás aktualitását az adja, hogy az elmúlt egy hónapban a kormány illegálissá nyilvánította a gyülekezést, elvette 31 személy állampolgárságát, valamint számos haláleset is történt a reformokat követelő, többségben lévő síita lakosság felvonulásai során. Az Amnesty International legfrissebb jelentése is arra mutat rá, hogy az emberjogi helyzet súlyosbodik a monarchiában.

Az amerikai adminisztráció kifejezte azon aggályát, hogy ha a BICI jelentésében támasztott igényeket a bahreini kormány figyelmen kívül hagyja, akkor az olyan mértékben lehetetlenné teszi a párbeszédet és növeli a társadalmi szakadékot, hogy az Irán számára egyre kedvezőbb fejleményeket eredményezhet.

Éva Ádám

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »