Nincs meglepetés: kudarcba fulladt az EU-csúcs

Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó.

Diplomaták közlése szerint nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely a kiadások drasztikus visszanyesését hajlíthatatlanul követelő britek és az ennél kompromisszumkészebb tagországok között keletkezett.

Az állam-, illetve kormányfők tanácskozása csütörtök késő este kezdődött. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke előzőleg egész nap tárgyalt külön-külön az egyes tagállami vezetőkkel. Ezek alapján éjszakára újabb javaslatokat terjesztett elő, amelyeket aztán a tagállamok a péntek délben újrakezdődött tanácskozáson véleményeztek, és végül arra jutottak, hogy nem sikerült a szükséges mértékben közelíteni az álláspontokat.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »