Olajvezeték ellen tiltakoztak

Alig két hét telt el újraválasztása óta, Obamának máris szembe kellett néznie egy nagyszabású civil tiltakozó akcióval – írja a CNN.com. Vasárnap tüntetők gyűltek össze a fővárosban és arra szólították fel az elnököt, hogy utasítsa el a Keystone XL vezeték megépítését és cselekedjen a klímaváltozással kapcsolatban. A vitatott beruházás a kanadai Albertából indulna és egészen az Egyesült Államok déli részéig, a Mexikói-öbölig nyúlna.

Míg korábban a republikánus jelölt, Mitt Romney a beruházás kapcsán létrejövő munkahelyek miatt támogatta az 1700 mérföld hosszú csővezeték megépítését, addig Obama elutasította a tervezet gyors jóváhagyását. Az elnök arra hivatkozott, hogy a republikánusok által az elfogadására szabott határidő nem elég ahhoz, hogy elegendő vizsgálatot folytassanak le a beruházásról; így alig egy évvel ezelőtt a külügyminisztérium bejelentette, hogy a vezetékkel kapcsolatos döntést elhalasztja a 2012-es elnökválasztás utánra. Vasárnap tüntetők özönlötték el a Fehér Háztól mindössze néhány háztömbnyire lévő Freedom Plaza épületét, és tiltakozásul egy műanyag „olajvezetéket” fektettek le jelképesen.

A beruházással kapcsolatban a legnagyobb dilemma az, hogy egy esetleges meghibásodás esetén katasztrofális mértékű víz- és talajszennyezést tudna okozni, mivel a vezetéken 500-700 ezer hordónyi nyersolaj haladna át minden nap. „Ez a csővezeték sokkal, sokkal többet szimbolizál, mint pusztán egy energiaprojekt. Azt jelképezi, hogy mi a jövőnk, és hogy Obama elnök mit tesz majd a klímaváltozással kapcsolatban” – mondta el az egyik aktivista.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »