Nem tetszik az IMF-nek a legújabb magyar megszorítás

A Nemzetközi Valutaalap szerint nem fenntartható módon javítja a költségvetést Matolcsy harmadik megszorító csomagja, a növekedésre viszont negatívan hat. Az IMF szerint inkább kiegyensúlyozott költségvetésre volna szüksége Magyarországnak, ad-hoc intézkedések helyett.

A Valutaalap erős kritikája arra enged következtetni, hogy az utóbbi időben nem javult a viszony a két fél között. Szerintünk a hitelkeret megállapodásra csak akkor kerül majd sor, ha jelentős mértékben romlik a globális befektetői környezet, ami a magyar kockázati megítélést is rombolja. A tárgyalások tehát várhatóan napirenden maradnak, de eredményességük kérdéses.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »