Románia: diszkriminatív a választási törvény?

Diszkriminatívnak nevezte Csegzi Sándor volt marosvásárhelyi alpolgármester a romániai választási törvényt, mert szerinte a jogszabály szinte lehetetlenné teszi a független jelöltek indulását a parlamenti választásokon.

A politikus saját tapasztalatból beszélt, ugyanis jelölését a Maros Megyei Választási Iroda elutasította. Mint mondta, a független jelölteknek a kerületükben a választói jogosultsággal rendelkező lakosság négy százalékának a támogató aláírását kell összegyűjteniük 25 nap alatt.  „Ahhoz, hogy száz aláírást összegyűjtsek, legalább 250 személyt kell megszólítanom” – jelentette ki a volt alpolgármester, aki szerint „naponta 34 órát” kellene dolgoznia annak, aki meg akar felelni a törvénynek. Ezért önkéntesek, barátok, szomszédok segítségére van szükség, akik hozzájárulnak az aláírások összegyűjtéséhez.

Csegzinek sikerült 3500 aláírást összegyűjtenie, amelynek egy eredeti és három közjegyző által hitelesített példányát tette le a megyei választási irodához. Azzal az indokkal utasították vissza, hogy csak egy példány volt eredeti. „2008-ban Maros megyében két személyt hasonló indokokkal utasítottak vissza, akiknek a bíróság igazat adott. Most ugyanarra a törvényre hivatkozva nem adott igazat nekem sem a bíróság, sem a táblabíróság” – idézte fel a történteket Csegzi Sándor.

A volt alpolgármester a továbbiakban nemzetközi fórumokhoz fordul, hogy a törvény diszkriminatív jellegét megállapíthassák.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »