Robert Ficót jelölhetik az Európai Bizottság élére

Robert Fico szlovák kormányfő lehet az Európai Szocialista Párt (PES) jelöltje az Európai Bizottság (EB) 2014-ben megüresedő elnöki posztjára – közölte saját információkra hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap csütörtökön.

A lap információi szerint az Európai Szocialista Párton belül két lehetséges jelöltet emlegetnek a jelenleg José Manuel Barroso által betöltött posztra, az egyik Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, a másik pedig Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke.

Az EB elnökének személyéről eddig az Európai Unió (EU) tagországainak vezetői által alkotott Európai Tanács (EiT) döntött, ám Brüsszelben jelenleg már a választás módjának megváltoztatásáról folynak a tárgyalások. Az új elképzelés szerint a jövőben az egyes európai pártok állíthatnának jelölteket az EB élére. A jelöltek neveit jövőre hoznák nyilvánosságra.

A Hospodárské Noviny úgy tudja, Robert Fico jelölésének témája már a szlovák kormányfő és Angela Merkel német kancellár idén nyáron Berlinben tartott találkozóján is terítékre került. A gazdasági lap a téma kapcsán feltett – megerősítést vagy cáfolatot kérő – kérdésére Robert Fico kitérő választ adott. Szóvivője azt közölte: „A kormányfőnek egy érdeke van, hogy Szlovákiában maradjon”.

Robert Fico neve a pozsonyi sajtóban mind gyakrabban merül fel a 2014-ben esedékes szlovákiai államfőválasztás egyik lehetséges jelöltjeként is, a jelenlegi szlovák kormányfő azonban ilyen irányú szándékát egyszer sem erősítette meg, igaz nem is cáfolta.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »