Jemen amerikai dzsihádistát fogott

Letartóztattak egy amerikai igazolvánnyal rendelkező, angolul beszélő férfit a déli Shabwa tartomány központjában, Ataq városában. Az AFP információi szerint a letartóztatott férfi muszlimnak vallotta magát és összesen három útlevél volt nála, két amerikai és egy német. Jemenbe érkezésének körülményei ismeretlenek a hatóságok számára, viszont szerepel a belügyminisztérium által körözött al-Kaida tagok listáján, ezért Szanaa-ba, a fővárosba szállították.

A CIA tavaly a globális terrorizmus elleni küzdelem legveszélyesebb gócpontjának nyilvánította Dél-Jemen térségét. A hétfőn letartóztatott férfi a 2011-ben likvidált amerikai születésű Anwar al-Awlaki, az Al-Kaida az Arab-Félszigeten szervezet egykori kulcsemberének felhívására érkezhetett a jemeni központú szervezet tagjai közé.

A Yemen Post hírportál információja szerint számos külföldi állampolgár, többek között egy szaúdi és egy svájci jelenleg is abban az Abyan tartományban van iszlamisták fogságában, ahol az Ansar al-Shariah testvérszervezet Iszlám emirátust kiáltott ki. Számos ország határozottan felszólítja állampolgárait, hogy lehetőség szerint ne utazzanak az országba.

Éva Ádám

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »