Tiltakozó diákok lepték el az utcákat

Bár Olaszország elsősorban a különböző szakszervezetek, dolgozók sztrájkjairól híres, nem ritkák a diákok által szervezett tiltakozó felvonulások és tüntetések sem. Az idei tanév első ilyen nagyszabású megnyilvánulása is csak október elejéig váratott magára. A diákok aggodalma nemzeti szintű mozgalommá eszkalálódott, amelynek részeként a fővároson kívül Milánóban, Torinóban, Bolognában, Palermóban, Nápolyban és más olasz városokban is tiltakozó körmeneteket szerveztek. Több helyen történtek összecsapások az egyetemisták és a rendőrök közt, mindkét oldalon vannak sérültek.

A tereket elárasztó diáktömeg a Monti-kormány megszorításai és az Európai Unió szigora ellen tiltakozik, amelyek „együttesen fiatalok millióit fosztják meg az oktatáshoz, a munkához és a jövőhöz való joguktól” – nyilatkozták a hallgatói bizottságok vezetői.

Francesco Profumo oktatásügyi miniszter nyitottnak mutatkozik az egyeztetésekre, ám azt állítja, a diákok nem fordultak felé ilyen kéréssel. Minisztertársa, Elsa Fornero szerint a szakértői kormánynak sajnos nem áll rendelkezésre a politikusokból álló kormányok által gyakorta használt könnyelmű ígéretek eszköze. A szociális és munkaügyekért felelős miniszter ehhez tartva magát nem köntörfalaz, mondván nem lenne tisztességes azt állítani a fiataloknak: „nézzétek, holnaptól minden könnyebb lesz”.

A diákokhoz csatlakozva a CGIL, a legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség sztrájkot jelentett be október 12-re, mely során a demokrácia mellett és az állami iskolák privatizációját célzó tervezet ellen kívánnak tüntetni.

Tóth Barbara

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »