Mecsetekben ünnepelték a német újraegyesülést

A történelmi jelentőségű eseményről ott is megemlékeztek, ahol nem is gondolnánk.

Országszerte több, mint 600 mecset várta kulturális rendezvényekkel első sorban a nem muszlim látogatókat. Az 1997-re visszanyúló hagyomány célja első sorban annak kifejezése, hogy a muszlimok is saját ünnepüknek tekintik október 3-át, másodsorban pedig az iszlám kultúra és művészetek népszerűsítése a rendezvények célja.

Több, mint 600 mecset vett részt a programban. Teával, előadásokkal, tárlatokkal és meditációval várták a közel 3000 látogatót.

A Német Kulturális Tanács támogatását fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban. Olaf Zimmermann, a Tanács vezetője a Radio Islamnak így nyilatkozott: „Németországban nem szentelnek kellő figyelmet az iszlám kultúrának. A Nyitott mecsetek napja ezt az űrt hivatott kitölteni”.

A mecsetekben családias, nyugodt, politikamentes légkörben élvezhették a németek a muszlim vendégszeretet, írja a Berliner Zeitung. A nyitott mecsetek a Mohamedet ábrázoló karikatúrákról és iszlám ellenes videókról szóló viták előtt ezúttal zárva maradtak.

Magyar Zsuzsa

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »