Milliókat büntethet az egészségügyi reform

Hatmillió amerikai pénztárcáját érintheti az Obama elnök egészségügyi reformja.

A CBS News tudósítása szerint Barack Obama egészségügyi tervének bevezetésével együtt a rendszert kikerülőket érintő adó büntetéseket is bevezetnek majd, ezek főképp a középosztályt érinthetik, a becsült 6 millió érintett adózó is főképp ebből a csoportból kerülhet majd ki. A pártfüggetlen Kongresszusi Költségvetési Iroda e becslése sokkal magasabb, mint a korábbi számok, ahol még 4 millió érintettről beszéltek. A rendszer 2016-ra épül ki teljesen, melynek lényege a kötelező egészségbiztosítás. Akinek erre az időpontra még nem lesz biztosítása, átlagosan 1 200 dolláros büntetésre számíthat. A republikánusok még mindig azon fáradoznak, hogy valahogy megakadályozzák Obama egészségügyi terveit, még azok után is, hogy a Legfelsőbb Bíróság szabad utat adott a reformnak és kimondta, hogy nem sérti az alkotmányt. 

„A rossz hírek, a megszegett ígéretek csak egyre halmozódnak az Obamacare körül” jelentette ki Dave Camp republikánus képviselő és a Képviselőház adózással foglalkozó bizottságának elnöke. Az Obama kormányzat egyik szóvivője szerint azonban a híresztelések tévesek és az amerikaiak 98%-a nem is lesz érintve a büntetések által, ebbe a körbe tartoznak azok is, akik anyagilag nem tudják megengedni maguknak, hogy egészségbiztosításuk legyen. „Az egyéni felelősségvállalási politika csak azokat fogja érinteni, akik meg tudnák engedni maguknak az egészségbiztosítás költségeit, de mégsem vásárolják meg azt” mondta el Erin Shields Britt az egészségügyi főosztálytól. Mitt Romney a republikánusok elnökjelöltje itt is a hagyományos konzervatív álláspontot hangoztatta, miszerint az egészségügyi politika a tagállamokra tartozik és nekik kell döntést hozniuk az ügyben, nem a szövetségi kormánynak. 

Kováts Megyesi Bálint

Friss hírek