Ellenőrzik az állami vezetők fizetési plafonját

Átvilágítják Olaszországban az állami vezetők fizetését, miután kiderült, hogy a Monti-kormány által szabott felső határt nem mindenki tartotta tiszteletben.

Továbbra is „arany” fizetése van az állami menedzsereknek – írta az olasz sajtó Filippo Patroni Griffi, közigazgatási miniszter „felfedezéséről”. A miniszter a teljes közigazgatás átvilágítását rendelte el újságcikkek nyomására, melyek eredménytelennek nevezték a Monti-kormány által bevezetett közalkalmazotti fizetéskorlátozást. Az állami menedzserek bérének felső határát évi bruttó 294 ezer euróban (82,5 millió forint) szabta meg a római szakértői kormány a januárban kidolgozott, úgynevezett Olaszország Mentő-csomagban, mely a költségvetési kiadások lefaragását tűzte ki célul. 

Akkor hatvan állami vezető fizetése haladta meg a megszabott felső határt többek között a legmagasabb állami fizetéssel bíró Antonio Manganelli, olasz országos rendőrparancsnoké, aki  évi bruttó 621 ezer eurót keresett. Bruttó fél millió eurónál magasabb volt az éves bére Franco Iontának, az olaszországi büntetésvégrehajtási intézetek vezetőjének is. Háromszáz ötvenezer euró feletti fizetés járt Cesare Patrone-nak, az olasz erdészet és Franco Gabrieli-nek a katasztrófavédelem vezetőjének. Patroni Griffi bejelentette, hogy a nyolcvan különböző államigazgatási területből eddig harminchetet ellenőriztek és tizennyolc vezető beosztású személyt találtak, akinek fizetése továbbra is meghaladta a plafont 10 ezertől akár évi 100 ezerig terjedő összeggel.  

A miniszter nem árulta el, kikről van szó, de a fizetések azonnali csökkentését rendelte el.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »