Regionális nyelv lett a magyar Beregszászon

Hivatalosan is használható regionális nyelv lett a magyar Beregszászon, miután a városi tanács (közgyűlés) képviselőinek többsége pénteken megszavazta a nemrég elfogadott kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény helyi szintű alkalmazására vonatkozó határozatot.

A nyelvtörvényben biztosított nyelvhasználati jogok megvalósítására vonatkozó indítványt Gajdos István, Beregszász polgármestere, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke terjesztette a tanács elé.

Az ülésen megjelent 34 képviselő közül 19 szavazta meg a magyar regionális nyelvként történő helyi alkalmazását – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

A tanácsülést követően Gajdos István a sajtónak nyilatkozva elmondta: Beregszászon a nyelvtörvény rendelkezéseit fokozatosan vezetik be, a jogszabály teljes körű alkalmazása másfél-két év múlva lesz lehetséges, mivel több mint harminc törvényt és jogszabályt kell módosítani annak érdekében, hogy a kisebbségek akadálytalanul élhessenek vele.

Hozzátette: a városban első lépésként a hivatalos nyomtatványokat, űrlapokat, pecséteket, feliratokat készítik el két nyelven, vagyis az ukrán mellett magyarul is. Két nyelven készülnek a jövőben az utcai jelzőtáblák, feliratok, sőt a reklámok is. A beregszászi állami és helyi önkormányzati hivatalokban a megüresedő álláshelyekre igyekeznek olyan tisztviselőket felvenni, akik magyarul is beszélnek.

Gajdos István közölte: a városi tanács nyelvtörvénnyel kapcsolatos döntése kötelező érvényű valamennyi beregszászi intézményre és vállalatra.

Kitekintő / Kárpátalja Ma / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »