Újabb fürdőkkel gazdagszik Kovászna megye

Tíz napi kalákamunkára készülnek Csernáton határában, ahol a Malom és Csókás forrásoknál szeretnének fürdőt  kiépíteni.

Tavaly már szerveztek egy hasonló akciót, amelynek eredményeként a Bodok községhez tartozó Sütei Borvíznél tíz nap leforgása alatt a korábban nehezen megközelíthető forrás környéke új formát kapott.

Az önkéntesek a borvizes medence mellett kellemes kempingező helyet is kialakítottak. Ezen a helyszínen tartottak sajtótájékoztatót szerdán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Herczeg Ágnes az Ars Topia Alapítvány vezetője, valamint Fodor István bodoki és Bölöni Dávid csernátoni polgármesterek.

„Tavaly itt még jóformán dzsungel volt és többen voltak olyanok, akik nem hitték, hogy valaha eredménye is lesz az akciónak. Helyi emberekkel, önkéntesekkel együtt készítettük el mindezt. A visszajelzések motiválóak!” – fogalmazott Tamás Sándor.

Az előző évhez hasonlóan a terveket, illetve az építkezés összehangolását a magyarországi Ars Topia Alapítvány szakemberei végzik majd, Herceg Ágnes vezetésével.

A sajtótájékoztató keretében Herceg kifejtette: örvend, hogy a helybéliek látogatják, és a magukénak érzik a tavaly kiépített fürdőt.

Véleménye szerint a kaláka pozitív értelemben vett függőséget okoz, így azok, akik egyszer részt vettek benne, szívesen folytatják a következő évben is.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »