Megkedvelték a szlovákok az adóparadicsomokat

Továbbra is Hollandiába, Ciprusra és Luxemburgba költözik a legtöbb szlovákiai vállalkozás.

A 2012-es évben eddig folyamatosan nőtt az elvándorló, eddig Szlovákiában bejegyzett cégek száma. A cseh ČEKIA ügynökség adatai szerint 7,1 százalékkal nőtt azon szlovákiai vállalkozások száma, melyek megtették ezt a lépést. Szám szerint 213 cégről van szó, velük együtt már összesen 3208 adóparadicsomba vándorolt vállalkozást tartanak számon. A ČEKIA adatai szerint Szlovákia 191 ezer regisztrált cége közül 1,62 százalékot kontrolálnak az egyes adóparadicsomokból.

A legnagyobb növekedést az év első felében a Seychelle-szigetek könyvelheti el. A hozzájuk költözött vállalkozások száma 111 százalékkal nőtt.

Petra Štěpánová, a ČEKIA ügynökség elemzője elmondta, hogy ha év végig ugyanilyen tempóban költöznek el a szlovákiai cégek, akkor az elmúlt három év legnagyobb elvándorlását fogjuk tapasztalni. Szerinte a leginkább motiváló tényező a jelenlegi gazdasági és politikai helyzet az országban.

A legtöbb cég Hollandiába helyezte át székhelyét 2012 első felében, összesen 1068. A második legkedveltebb adóparadicsom Ciprus, ide 672 vállalkozás költözött, majd Luxemburg következik 360-nal.

Az Amerikai Egyesült Államokba 680 vállalkozás ment. Bár őket nem soroljuk a klasszikus értelembe vett adóparadicsomok közé, bizonyos feltételek teljesítésével valójában úgy működnek. A közép-amerikai Belize is kedvelt ország a szlovák cégek számára, 86-an tették át oda székhelyüket.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »