Az ukrán elnök mégis aláírta a nyelvtörvényt

Viktor Janukovics ukrán elnök mégis aláírta szerdán a nyelvtörvényt, de egyúttal utasította a kormányt, hogy a tudomány és a kultúra neves képviselőiből álló szakértői munkacsoportot hozzon létre, s az dolgozzon ki javaslatokat „az országban használt nyelvekkel kapcsolatos jogszabályrendszer tökéletesítésére”.

Anna German elnöki tanácsadó előző nap még az Ukrajinszka Pravda című hírportálnak nyilatkozva kijelentette, hogy az államfő elégedetlen a parlament által nemrég elfogadott törvénnyel – amely regionális státust ad az orosz és még néhány ukrajnai nemzeti kisebbség által beszélt nyelvnek, köztük a magyarnak -, és egyetért azzal, hogy a jogszabály jelenlegi formájában megosztja a társadalmat.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »