Az oroszok elégedetlenek az ország fejlődésével

A Társadalmi Közvélemény Alapítvány (FOM) – közvéleménykutató intézet július 29-én egy felmérést végzett 1500 felnőtt körében, Oroszország 49 régiójában. A felmérés eredménye alapján az oroszok több mint egyharmada úgy gondolja, hogy az ország vezetése rossz irányba tereli Oroszországot, a lakosság kevesebb mint egyharmada szerint pedig az ország a lehető leghelyesebb úton jár – jelentette a Ria.

2007 májusában is elvégeztek egy hasonló felmérést, akkor még a megkérdezettek 52 százaléka válaszolta azt, hogy az ország fejlődése megfelelő, ezzel szemben a júliusi felmérés alapján ez az arány már csak 31 százalék, akik szerint Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev helyes politikát folytatnak, a gazdasági problémákra megoldást találnak, az életszínvonal évről-évre nő és a munkanélküliség is csökken.

A megkérdezettek 35 százaléka nyilatkozta azt, hogy az ország helytelen irányba halad, míg 2007-ben az ilyen választ adók aránya még csupán 27 százalék volt, tehát jelentős 8 százalékos növekedést láthatunk. Az ilyen választ adók 13 százaléka a gazdasági problémákra hivatkozott, mint a gazdaság gyenge fejlődési üteme, a folyamatos áremelkedések. Nyolc százalékuk a rossz szociálpolitikát jelölte meg. Ezen kívül a válaszok között volt még az alacsony életszínvonal, a kormány nem effektív politikája, rossz törvények, munkanélküliség, terrorizmus.

Láthatjuk tehát, hogy két ellentétes tábor jelent meg, ugyanazokkal a tényezőkkel magyarázva a saját igazukat, csupán pozitív vagy negatív jelzőkkel illetve azokat.

Gerő Mária

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »