Pajtić: elképzelhető a szakadás a Demokrata Pártban

Bojan Pajtić tartományi kormányfő, a Demokrata Párt (DS) magas rangú tisztségviselője azt nyilatkozta, a DS-n belüli forrongások akár a párt szakadásával is járhatnak, de ennek ellenére, véleménye szerint a pártot nem fenyegeti komolyabban a széthullás veszélye. „Ilyen lehetőség mindig fennáll. Meglátjuk. A DS az őt érintő kihívásokkal megküzdve mindig megerősödve lépett tovább. A párton belül nem látom annak komolyabb jelét, hogy valaki is a DS széthullását szeretné”, mondta a tartományi kormány elnöke, a Demokrata Párt alelnöke a Večernje novostinak adott interjújában.

Arra a kérdésre, megtörténhet-e, hogy Boris Tadić, a DS elnöke a választási vereséget követően önként lemondjon pártelnöki tisztségéről, Pajtić azt válaszolta, a demokraták első emberének ezért nem kell feladnia.

„No de, vajon Tomislav Nikolić nem veszítette el néhány ízben a választásokat? Mégis pártja élén maradt, most pedig Szerbia elnöke is”, mutatott rá Pajtić, aki – mint mondta – nem panaszkodhat, hogy a párton belül „bárki is felrótta volna neki a Vajdaságban aratott fölényes győzelmet”.

„A logikus az lenne, hogy ha valaki ilyen választási eredményt ér el, akkor tekintélyt élvezzen a pártján belül is”, vélte Pajtić.A tartományi kormány elnöke szerint a Szerbiai Alkotmánybíróság döntése a Vajdaság hatáskörét szabályozó törvényt illetően végleges és „ezért nem fordul bírósághoz”.

„Ősszel viszont bizonyos intézkedéseket fogunk javasolni, amelynek célja az, hogy valamiféle stabil együttműködést hozzunk létre a köztársasági és a tartományi adminisztráció között. Amennyiben a viszálykodásban merül ki a kapcsolatunk, akkor együtt vagyunk sikertelenségre ítélve, s ezt a tartományi kormány semmiképpen sem szeretné”, szögezte le Pajtić.

Arra a kérdésre, vajon a tartomány brüsszeli irodája folytatja-e munkáját az alkotmánybíróság döntése ellenére is, Pajtić azt válaszolta, hogy „az az ötlet, hogy csakis és kizárólag Vajdaság nem harcolhat ezekért az pénzeszközökért, a legenyhébben fogalmazva is, nem tisztességes”.”Brüsszeli irodája van Nišnek és Kragujevacnak, őket nem városként, hanem Šumadija és Dél-Szerbia régióként jegyezték be, s ők ott bizonyos uniós alapokból származó pénzekért harcolnak. Mi ugyanezt fogjuk folytatni brüsszeli képviselőink révén”, nyilatkozta Pajtić.

Vajdaság MA

Friss hírek