Hitelezésre buzdítja a bankokat a kormány

A kínai jegybank aktív hitelezésre buzdítja a bankrendszert, hogy segítsék a reálgazdaságot a pénteken megjelent gyenge GDP adat után (7,6% a várt 7,7%-kal és a tavalyi 8,1%-kal szemben). A jegybank szerint a bankoknak aktívan kell reagálniuk a pénzügypolitika liberalizációs lépéseire. A központi bank szerint bár 2012 nehezebb év a bankok számára, tőkehelyzetük jó és sikerrel teljesítették a stressz teszteket.

A piac negatívan reagált a felhívásra, hiszen nem jó üzenet, hogy a kínai vezetés is gyengének látja az ország növekedési kilátásait.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »