Az EP megvitatja a Benes-dekrétumok kérdését

Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén megvitatja a Benes-dekrétumok elleni beadványt.

„Érdemi, szakmai és nyilvános vita várható szeptemberben” – nyilatkozott Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő a csütörtöki döntés kapcsán. Bagó szerint „itt az ideje, hogy végre értelmes és tárgyilagos vita keretében ismertessük álláspontunkat, kifejtsük véleményünket, és a petíciós bizottságon keresztül felhívjuk az Európai Unió figyel mét egy olyan jogszabálycsomagra, mely ellentétes az EU alapelveivel és alapértékeivel”.

A képviselő ez év elején karolta fel a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát szorgalmazó civilek törekvéseit. Az EP petíciós bizottsága befogadta a civilek és Bagó által közösen benyújtott javaslatot, most pedig úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén napirendjére veszi, megtárgyalja azt.

Bagó Zoltán vélekedése szerint több évtizeddel a jogsérelmek után végre érdemi felülvizsgálat kezdődhet a magyarok és németek százezreinek jogait eltipró Benes-dekrétumok ügyében.

Az Edvard Benes csehszlovák köztársasági elnök által a második világháború után hozott dekrétumok egyfelől visszaállították az ország szuverenitását, semmisnek nyilvánították a háború alatt bekövetkezett változásokat, és hivatkozási alapot teremtettek a csehszlovák állam jogfolytonosságához. Másfelől – és a súlyos sérelmek ebből fakadtak – kimondták a csehszlovákiai németek és magyarok kollektív bűnösségét és ezzel indokolt jogfosztását, aminek alapján tömeges vagyonelkobzást, kitelepítéseket hajtottak végre, embertelen büntetéseket szabtak ki.

Csehszlovákia két jogutód állama – a Cseh Köztársaság és Szlovákia – egyaránt elutasítja a Benes-dekrétumok érvénytelenségének kimondását.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »