Nincs koncepciója a Fico-kormánynak?

Kétségbeesettnek tűnik Robert Fico kormánya Miroslav Kusý politológus számára. „Keresi a saját koncepcióját” – mondta az elemző.

Véleménye szerint a Koalíciós Tanács helyett hozta létre a Szolidaritási és Fejlesztési Tanácsot, azt pedig abszurdnak tartja, hogy a az ellenzéket rendre felszólítja, tegyenek javaslatokat az ország helyzetének megoldására.

Michal Horský politológus szerint a Szolidaritási és Fejlesztési Tanács, valamint a kormányfő tanácsadói kara olyan testületek, amelyek a kabinet próbálja formálni intézményes kereteit. „A testületek keretein túlmutató kompetenciákkal is felruházzák ezeket a szerveket” – tette hozzá.

Ján Baránek, a Polis ügynökség munkatársa szerint a kormány egyelőre nagyobb botrányok nélkül kormányoz, az azonban előre látszik, hogy gazdasági megszorító intézkedések várhatók. „A kormány veszélyezteti a középosztályt, mely Szlovákiában egyébként is gyenge” – véli Baránek.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »