Nem jutott a magyar falvaknak a rendkívüli támogatásból

Semmit sem kaptak a rimaszombati járásnak a magyar nyelvhatártól délre eső települései abból a támogatásból, amelyet három dél-szlovákiai járás számára hagyott jóvá a szlovák kormány júniusi kihelyezett ülésén – írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.

A Fico-kabinet poltári ülésén a tartalékalapjából szabadított fel hárommillió eurót, három – részben magyarok lakta – dél-szlovákiai járás infrastrukturális és egyéb célú fejlesztésének a támogatására.

A hárommilliós csomagból egymillió euró jutott – a munkanélküliség szempontjából országosan az egyik legrosszabb helyzetben lévő – rimaszombati járásra. A kormány támogatását három város – Rimaszombat, Nyústya és Tiszolc – mellett tizenhét további, a járás északi részén fekvő település között osztják el. Ám „a nyelvhatártól délre eső településekre egyetlen cent sem kerül” – írja a szlovákiai magyar napilap, amely szerint a támogatásból általában azokra a településekre jutott, amelyek élén a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) által jelölt vagy a párttal rokonszenvező polgármesterek állnak.

A rimaszombati járás déli településein élők nehezményezik az eljárást. Úgy vélik, hogy a rendkívüli kormánytámogatást sokkal arányosabban is el lehetett volna osztani, és égetőbb problémák megoldására is lehetett volna adni. Érvelésük szerint a pénz elosztása azért is méltánytalan, mivel a kedvezményezettek sorából éppen azok a falvak és kistérségek maradtak ki, amelyekben a legmagasabb a munkanélküliség és a legrosszabb a szociális helyzet.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »