Német terroristát fogtak Tanzániában

Letartóztatták Tanzániában Emrah Erdogan török származású német állampolgárt, akit a kenyai rendőrség körözött a Nairobiban elkövetett robbantással kapcsolatban. A május végi, a kenyai főváros kereskedelmi központját ért támadásban egy ember meghalt, több mint harminc pedig megsérült.

Német sajtóértesülések szerint Erdogan 2010 elején utazott az észak-nyugat pakisztáni Vazirisztánba, ahol iszlám milicistákhoz csatlakozott. Innen 2011-ben került Szomáliába, ahol az al-Shabaab-ban folytatta terrorista tevékenységét. Feltehetőleg májusban szökött át a kenyai-szomáliai határon, majd követte el a robbantást. Most a szomszédos Tanzániába fogták el, de a hónap elején Uganda is jelezte, hogy keresik Erdogant és további német állampolgárságú terroristákat, akik Kenyából szöktek át a határon. Az al-Shabaab soraiban sok a külföldi harcos, akik Kenyából, Európából, az Öböl menti államokból, Afganisztánból és Pakisztánból érkeznek Szomáliába.

Rabb Imre

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »