Erőszak és éhezés Maliban

Az Amnesty International jelentése szerint rendszeressé váltak a különböző erőszakos jogsértések Észak-Maliban, ráadásul gyerekkatonák sorozásáról is kaptak híreket. Eközben az Ansar Dine nem engedte be Timbuktuba az első segélyszállítmányt.

Az Amnesty International szerdán megjelent jelentése szerint az Észak-Maliban tevékenykedő fegyveres csoportok rendszeresen követnek el nemi erőszakot, gyerekeket soroznak be, bírósági eljárás nélküli börtönöznek be embereket vagy hajtanak végre kínzásokat, halálos ítéleteket. A szervezet Nyugat-Afrika-szakértője, Geatan Mootoo szerint „két évtizednyi relatív stabilitás és béke után Mali 1960-as függetlensége óta a legrosszabb krízissel néz szembe. (…) Több tízezer ember menekült el a térségből, ami humanitárius krízist okozott Maliban és a környező országokban.”

A menekülés egyik oka a sorozatos törvénytelenségek, mely a jelentés szerint minden oldalra jellemzőek, így a kormány katonáira is. A másik ok az élelmiszer- és gyógyszerhiány, amit csak súlyosbít, hogy Mali a Száhel-övezet gyakori éhínségekkel sújtott régiójába tartozik. Ugyan mostanság kezdődik a szeptemberig tartó esős időszak, de a mai napig nem sikerült kiheverni a térséget sújtó 2010-es éhínséget, így a lakosságnak létszükségletűek a segélycsomagok.

Csakhogy kedden az Ansar Dine egy több tonnás, élelmiszert és orvosságot tartalmazó szállítmányt állított meg Timbuktuban. Szóvivőjük, Ould Boumana közlése szerint az iszlamisták azt nehezményezik, hogy nem konzultáltak velük a humanitárius konvoj érkezéséről, valamint kifogásolták, hogy nők is jelen voltak a csomagot fogadó bizottságban. A Bamakóból érkező csapatban orvosok, segélymunkások és újságírók is utaztak, akiket viszont beengedtek a városba.

Mali helyzete tavasz óta napról napra bizonytalanabbá válik. Március 22-én megdöntötték a mali kormányzatot, és Bamako végleg elvesztette az irányítást az északi országrész felett, amit azóta iszlamista csoportok igyekeznek megszerezni. A saría bevezetése után felgyújtották egy, az UNESCO Világörökségi védelme alatt álló timbuktui szent sírt is.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »