Újra megy a variálás a telefonadóval

Sajtóértesülések szerint havi 10 perc erejéig mentesülnének az előfizetők a telefonadó alól, ráadásul a teher havi összege 700 forintban lenne maximalizálva. Felmerült az is, hogy a percdíjak megváltozása miatt fel lehetne bontani a korábban kötött hűségszerződéseket is, ez lenne a legnagyobb érvágás a szolgáltatók számára.

Egyelőre nem állnak rendelkezésre azok a statisztikai kimutatások, amelyekből számszerűsíteni lehetne a végső hatást. Annyi azonban bizonyos, hogy ezek a kedvezmények érdemben csökkentik a várható adóbevételt, azaz biztosan nem a mostani a végső verzió, ezért a napokban további hírekre számítunk.

Piaci pletykák szerint a szolgáltatók ezen a héten ötletezhetnek az új adó kialakítása kapcsán, ha nem jutnak dűlőre, akkor az eredeti kormányzati elképzelés léphet életbe.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »