Békés tüntetőkre támadtak Egyiptomban

A BBC információi szerint legalább 20, a Reuters szerint 11 ember vesztette életét a támadásban, több mint százan megsérültek, miután lőfegyverrel, molotov koktélokkal, késekkel, botokkal rontottak rájuk ismeretlenek. A megtámadott ultrakonzervatív szalafista tüntetők nagyrészt a voksoláson indulni kívánó Haszem Abu Iszmáil támogatói, akit eltiltottak a májusi választásokon való indulástól, arra hivatkozva, hogy édesanyja egyiptomi-amerikai kettős állampolgárság. Szombat óta egy kisebb csoport táborozik a Védelmi Minisztérium közelében, akik békés tüntetéssel követelik a katonai kormányzás végét, ugyanis Abu Iszmáil saját elmondása szerint a katonai hatalmak összeesküvésének áldozata lett.

Az összecsapáskor katonai és rendőrségi erők is jelen voltak, azonban nem igyekeztek megakadályozni a támadást, ahogyan vasárnap sem tették, amikor egy ember hasonló támadásban vesztette életét. Jon Leyne, a BBC kairói tudósítójának elmondása szerint az egyiptomiak a jelenlegi kormányt vádolják a támadásokért. A demonstrálók szerint az állami erők fizették a támadókat, hogy megtörjék a békés tüntetéseket. 

Kántor Adrienn

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »