Csökkenő gazdasági növekedésre számít a kormány

Kína az idén 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő és  4 százalék körüli inflációt vár – derült ki a kínai miniszterelnök beszámolójából, amely hétfőn hangzott el a parlament éves ülésszakának plenáris ülésén.

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) szavaiból kiderült, Kína a belföldi kereslet növelésére törekszik, amit, egyebek közt, a fogyasztási hitelek bővítésével fog ösztönözni. Többet költenek majd a szociális szolgáltatásokra, növelik az alacsony, illetve közepes jövedelmű csoportok bevételeit.

„Célunk a szilárd, erőteljes gazdasági növekedés, a stabil árak tartásával, a pénzügyi kockázatok elhárítása, úgy hogy a teljes pénz- és hitelkínálatot a megfelelő szinten tartjuk” – hangoztatta Ven.

A kormányfő 9 millió új munkahelyet ígért, igazságosabb jövedelemelosztást, a lakosság életkörülményeinek javítását, a piac felügyeletét, az élelmiszer- és gyógyszerárak, valamint a szolgáltatások árának ellenőrzését.

Peking véget kíván vetni a jogosulatlan díjak és büntetések beszedésének a szállítási ágazatban, fellép a piacot manipuláló hamis információk, a spekuláció ellen. Reformokra számíthat a vidéki lakosság, bővítik az infrastruktúrát, fejlesztik az agrártermelést és a gazdálkodók jövedelmét.

A földtulajdonlás területén meghatározó változások lesznek a nyilvántartásban, használatban és az ingatlan forgalmazásban, hangoztatta a miniszterelnök és aláhúzta:  minden érintett számíthat jogainak védelmére.

A kormány reális szintre szorítaná le az ingatlanárakat. Az ötmillió hamarosan elkészülő szociális lakás mellé további 7 millió építését tervezi.

A nemzetvédelem, a fegyveres erők fejlesztéséről szólva Ven Csia-pao a legfontosabbnak azt a képességet nevezte, amely az információs társadalom korában alkalmassá teszi a haderőt egy helyi háború megnyerésére. A kormányfő ezen a területen is a modernizációt, technikai fejlesztéseket és a személyi állomány magas szintű képzésének szükségességét hangsúlyozta.

A kínai parlament ülésszakához kapcsolódóan korábban közzétették, hogy a védelmi kiadásokat idén 11,2 százalékkal növelik az előző évihez képest.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »